Szatmár.ro: Miként változtatta meg a tanév lefolyását a koronavírus-járvány és az emiatt bevezetett óvintézkedések?
Zsófi: Azon a márciusi napon, amikor mindannyiunkat hazaküldtek az egyetemről, még egyikünk sem gondolta, hogy ebben a tanévben már többet nem is tesszük be a lábunkat az egyetem területére. Annak ellenére, hogy folyamatosan nyomon követtük, mi történik külföldön, mi mégis reménykedtünk benne, hogy Románia néhány hét alatt túl lesz majd a járványon, és újra visszatérhetünk az egyetemi padokba. Két hét kényszervakáció után azonban hozzá kellett szoknunk a gondolathoz, hogy idén már csak virtuálisan vehetünk részt az órákon.
Az online oktatásra való áttérés mellett fontos változás volt az is, hogy az egyetem a hatékonyabb szervezhetőség érdekében bevezette a moduláris képzést, bár ezt nem pont így szerették volna időzíteni. Ez a képzéstípus egyébként azt jelenti, hogy a félévet két, öt-öt hetes időszakra osztották, ránk pedig mindegyik egység végén várt egy vizsgaszesszió, amikor azon tárgyakból adtunk számot a tudásunkról, melyeket az adott periódusban tanultunk. A tömbösítésnek köszönhetően egy-egy tárgyat sokkal intenzívebben tudunk elsajátítani, hiszen figyelmünk nem oszlott szét öt-hat tantárgyra.
Szatmár.ro: A klasszikus oktatási formákhoz képest milyennek tűnt neked az online oktatás? Át lehet-e jól adni a tudást e formában az orvosi egyetemen?
Zsófi: Annak ellenére, hogy én magam már a digitális korszakban nőttem fel, úgy vélem, még az én generációmnak is nehezére esett napi 6-8 órában egyetemi előadásokat hallgatni, majd utána – ugyancsak a képernyők előtt ülve – átnézni a nagyrészt elektronikus úton kapott tananyagot. Ennél azonban sokkal nagyobb probléma volt az, hogy az előadásokon ismertetett vizsgálati módszereket nem lehetett a gyakorlatban is kipróbálni, hisz a második félévben már egyáltalán nem léphettünk kapcsolatba személyesen a betegekkel vagy az oktatókkal. Például a szív által előidézett különféle hangokat csak Youtube-videókon keresztül hallhattuk, nem pedig a sztetoszkópot a beteg mellkasára helyezve. Persze megpróbáltunk saját magunkon vagy a családtagjainkon kopogtatni, tapintani vagy épp hallgatózni, de evidens módon az közel sem olyan élmény, mint egy kórházi páciens esetében.
De hogy egy pozitív példát is említsek, az egyik oktatónk élőben közvetett a műtőasztal mellől több tucat diáknak, s közben magyarázta a kollégái által végzett procedúrákat, holott „normális” körülmények között ennyi hallgatót nem is lehetett volna bezsúfolni egy kisebb műtőbe.
Szóval visszatérve az eredeti kérdésedre, én személy szerint a klasszikus, személyes részvételt is megkívánó oktatási módszereket preferálom, hiszen az orvosi egyetemet – és voltaképp az összes egészségüggyel kapcsolatos szakot – nem lehet anélkül elvégezni, hogy rátennéd a kezed a betegre.
Szatmár.ro: Hogyan boldogultak a tanárok és a diákok? Okozott-e valamilyen gondot a digitális eszközökre való átállás?
Zsófi: Egy-egy idősebb professzornak nehezére esett az átállás, viszont végül minden oktatónknak sikerült megbarátkoznia az új rendszerrel, így többnyire gond nélkül zajlottak az online tanórák. Egyébként véleményem szerint hosszú távon ez a tanügy hasznára fog válni, hiszen a most szerzett tapasztalatok egy részét a járvány elmúltával is hasznosítani lehet, még akkor is, ha most a váltás erőltetett tempóban zajlott le.
Ami pedig a hallgatókat illeti, szerencsére az egyetemisták túlnyomó többsége már rendelkezik olyan elektronikai eszközzel, mellyel be lehet kapcsolódni az online oktatásba, ráadásul az egyetem készségesen támogatta azon keveseket, akik ezt mégsem tudták megengedni maguknak. Ilyen szempontból a problémát esetleg az jelenthette, ha az adott lakhelyen nem volt stabil az internetkapcsolat, így az illető diákot a platform többször is kidobta óráról, megzavarva a tananyag követését.
Szatmár.ro: És hogyan zajlott a számonkérés? A vizsgákra is az online térben került sor, vagy személyesen kellett megjelennetek?
Zsófi: A vizsgáink szintén online kerültek megrendezésre év közben. Az én évfolyamomon néhány tantárgyból rácstesztet kaptunk, amelynek sajnos velejárója az volt, hogy erősen megkérdőjelezhetővé vált az így szerzett jegyek tisztasága. Ettől élhetőbb megoldás a szóbeli, webkamerás számonkérés, amikor végre tényleg tanáraink szemébe kellett néznünk, még ha csak a képernyőn keresztül is. Ez helyettesítette egyébként a korábbi félévek gyakorlati vizsgáit, például morfopatológiából a tanárnő csak egy befőttesüvegben konzervált szervet/szövetet ábrázoló fényképet mutatott nekünk, ami alapján beszélnünk kellett az adott elváltozásról, holott korábbi években ezeket a preparátumokat kézbe is vehettük, hogy közelebbről megvizsgáljuk. A morfopatológiához hasonlóan minden katedrának sikerült előrukkolnia egy-egy olyan megoldással, amely révén megfelelően tudtak minket pontozni.
Az egyetlen vizsga, amin fizikailag is meg kellett jelennünk, az a júliusi, kiemelkedő fontosságú „gigavizsga” volt, melynek pár órás időtartama alatt a félév összes tantárgyából bizonyítani kellett felkészültségünket. Természetesen mindannyian csak az előszűrést követően vehettünk részt a vizsgán, melynek teljes ideje alatt maszkot kellett viselnünk.
Szatmár.ro: Ha jól tudom, nyaranta gyakorlat is vár(na) rátok? Ezzel most mi a helyzet?
Zsófi: A vírushelyzet ellenére, idén is kötelező a nyári négyhetes gyakorlat, viszont sokunknak gondot okozott, hogy találjunk egy olyan egészségügyi intézményt, amely ilyen körülmények között is fogadni tudta az orvostanoncokat. Szerencsére annyi könnyítést kaptunk, hogy magánrendelőkben vagy akár a háziorvosnál is letölthettük ezt a négy hetet.
Szatmár.ro: Mit lehet már tudni az új tanévről? Kaptatok már valamilyen hivatalos tájékoztatást arról, hogy hogyan fog majd zajlani az oktatás?
Zsófi: Az új tanév két hét múlva kezdődik, viszont még hivatalos közlemény nem jelent meg avval kapcsolatban, hogy pontosan miként fog zajlani a tanítás. A legvalószínűbbnek ebben a pillanatban az tűnik, hogy ötvözik majd az online és offline oktatást, megtartva a moduláris képzési formát.
Szatmár.ro: A komolyságot egy kérdés erejéig félretéve, az elmúlt hetekben, hónapokban számos magánszemély és közszereplő futott bele a bekapcsolva felejtett vagy nem megfelelő szögben beállított webkamerák csapdájába, ezzel okozva másoknak vidám perceket. Nálatok történt-e ilyesmi?
Zsófi: Hallgatói körökben terjedtek olyan videók, amelyekben más egyetemek ismert professzorai a wc-n ülve, vagy éppen az orrukat piszkálva jelentkeztek be. Szerencsére nálunk ilyen esetről nem tudok, viszont érdekes tapasztalat volt, hogy a korábban csak a katedra mögül ismert tanár otthoni életébe is bepillanthattunk. Arcunkra nem egyszer csalt mosolyt, amikor óra közben a háttérből a rakoncátlankodó gyerekek hangja is beszűrődött, vagy a bekapcsolva felejtett mikrofonnak köszönhetően azt is megtudtuk, milyen zenét hallgat a tanárunk.
Szatmár.ro: Noha az orvostudomány még vajmi keveset tud az új típusú koronavírusról, az óvintézkedéseken kívül szóba került-e az egyetemen a fertőzés? És te magad mint immár negyedéves hallgató hogyan vélekedsz a járványról?
Zsófi: Annak ellenére, hogy a tantervben értelemszerűen még nem szerepel a SARS-CoV-2, több tantárgy keretében is szót ejtettünk róla, beszéltünk például a tünetek mihamarabbi felismeréséről és a potenciális kezelési sémákról is. Mivel én nem tartozom egyetlen rizikócsoportba sem, ezért én nem magától a vírustól ijedtem meg igazán, hanem néhány ember hozzáállásától. Olykor elszörnyülködve görgettem végig a vírusról szóló cikkek alatti kommenteket, melyeknek jó része hajmeresztő összeesküvés-elméleteket taglalt vagy épp a kihívás elé állított egészségügyet és a frontvonalban szolgálatot teljesítő személyzetet kritizálta. Ez már csak olyan szempontból is aggaszt, hogy három év múlva, rezidensként majd olyan páciensekkel is kell dolgoznom, akik nem bíznak meg az orvosi személyzetben, és figyelmen kívül hagyják a szakemberek ajánlásait, márpedig a sikeres gyógyítás alapja a jó orvos-beteg kapcsolat. Épp ezért arra biztatom úgy az egészségügyi személyzetet, mint a lakosságot, legyenek toleránsak és belátóak, hogy minél zökkenőmentesebben és gyorsabban átlendüljünk a járvány okozta nehézségeken.
